A Fertő tó vagy röviden – főleg a helybéliek által használt alakjában – Fertő (németül Neusiedler See) Magyarország északnyugati határa mentén, Sopron közelében található tó.
A Fertő tó Európa legnyugatabbra fekvő sztyepptava és szikterülete. Területén Ausztria és Magyarország osztozik, úgy hogy a nagyobbik rész osztrák terület. Partvidéke a magyarországi Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz és az ausztriai Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Parkhoz tartozik. A tó egésze Fertő-táj néven a világörökség része, amelybe a Fertő tó egész területe is beletartozik.
Közép-Európa második legkönnyebben felmelegedő tava a Balaton után. Hőmérséklete nyaranta nem ritkán elérheti a 30 °C-ot.
Nevének eredete
A tó nevét adó „fertő” szó már elavult, jelentése mocsaras, agyagos, sáros hely volt. Ez részben ma is igaz, mert a magyar rész vízfelületének 4/5-ét, az osztrákénak pedig felét nád fedi.
Földrajza
A Fertő tó sztyepptó, azaz síkvidéki, szikes, sós állóvíz. A környékén két tájegység találkozik. Maga a tó földtanilag a Kisalföldhöz tartozik. A tótól keletre húzódó táj kisebb szikes és sós tavaival, homokos síkságaival az Alföldre hasonlít. Nyáron viszont hűvösebb és csapadékosabb, mint az Alföld. A nyugati partot szegélyező dombsor a Soproni-hegység nyúlványa. A dombvonulatot ismét szikes rétek követik. Ez az átmeneti táj vezet át a Hanság égerlápjai és mocsarai és a csáfordi tőzikés erdő különlegesen gazdag élővilágához.
A tavat csak egyetlen igazi folyó táplálja, a Vulka (németül Wulka), amely a Rozália-hegység és a Lajta-hegység patakocskáinak a vízével gyarapodva ömlik Fertőfehéregyháza (Donnerskirchen) mellett a tóba. Lefolyástalan vizében és iszapjában magas a nátrium koncentrációja, amely különböző anionokhoz kapcsolódik. Emiatt a víz erősen lúgos és sós. Ezért az iszapja gyógyhatású, a keleti part viszont szikesedik. Állandó partvonala nincs, kiterjedése folyamatosan változik. A történelem során többször is kiszáradt; úgy 100-120 évenként történik meg, hogy a vize teljesen eltűnik, de volt olyan is, hogy Balaton méretűre duzzadt, és öt falut elnyelt.
Különlegessége az időnként, viharos szél idején előforduló ferde vízállása. Például 1888. március 29-én 81 cm-es vízszint különbséget mérték a tó déli és északi partja, a magyar Fertőboz és az osztrák Nezsider között. 1926. októberében az öt napig dühöngő vihar 80 km˛-es területről fújta el a vizet.
Élővilága
Ezen a vidéken látható cseres és molyhos tölgyes, kosborféléket, számos lepkefajt és gőtét A nádrengeteg európai jelentőségű madárparadicsom. Mind a fészkelő, mind az átvonuló madárfajok száma és azok mennyisége tekintetében a Kárpát-medence egyik legjelentősebb madárélőhelye. A nádasban telepesen költ a nagy kócsag, egyik legnagyobb állománya található itt, amely ma kb. 700 párra tehető. Ugyancsak telepesen fészkel a vörös gém és a kanalasgém. A nádas jellemző és gyakori fészkelője a nyári lúd. Tavasszal a Fertő partján több száz legelésző család vezeti fiókáit. A ragadozó madarak közül a barna rétihéja ugyancsak a nádasban fészkel, de a part mentén is gyakran láthatóak vadászó példányai. Néhány éve újra költ a rétisas, telente pedig az itt összegyülekező sasok kísérik a vadlúdcsapatokat. A nádi énekesmadarak közül legjellegzetesebb a sitke, amelynek egyik legnagyobb állománya költ itt. Gyakori a nádi tücsökmadár, a nádirigó, a cserregő nádiposzáta, a szegélyekben pedig a foltos nádiposzáta és a színpompás kékbegy. Vonulási időszakban szinte minden európai vízimadár faj előfordul.
A tó öblözetei a kontinentális vadlúdvonulási útvonalba eső pihenőhelyek, a nyári lúd, a vetési lúd és a nagy lilik összes mennyisége egyes években meghaladhatja a 40 ezer példányt. A vadréce fajok közül a csörgő réce tömeges, de más úszóréce fajok is nagy számban vonulnak át, ilyen a kanalas réce, a kendermagos réce és a nyílfarkú réce, amelyek kisebb-nagyobb számban költenek is. A bukórécék közül a veszélyeztett cigányréce jelentős, amely kis számban ugyancsak költ. A part menti, sekély vízborítású szikeseken költ a gulipán és a gólyatöcs, egyes években a hazánkból szinte kipusztult széki lile. E sekély vizekben a nálunk honos partimadarak mellett a messze északon fészkelő fajok egyedei is megjelennek, ilyen például a kőforgató és a vékonycsőrű víztaposó.
A védett ürge legnyugatibb hazai előfordulási helye a tó keleti partján Mekszikópusztán található.
A természeti értékek megismerésére a sarródi Kócsagvár (ez egyben a a Fertő-Hanság Nemzeti Park és az Őrségi Nemzeti Park közös igazgatóságának központja is Fertő-Hanság és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság néven), az Osli melletti Eszterházy-madárvárta, az öntésmajori (Kapuvár, Hanság Élővilága Kiállítás), és a fertőújlaki (Sarród) bemutatóhelyek nyújtanak lehetséget. A területet tanösvényeken is bejárhatjuk, a Fertő nádasába vezető Vízi rence tanösvényt kenuban evezhetjük végig.
Története
A Fertő eredete és múltja sokat vitatott kérdés. Régészeti feltárások következtében tudjuk, hogy a tó környéke már az újkőkor óta lakott. A rómaiak Pelso, Pejso illetve, Peiso név alatt ismerték. A Pelso nevet a Balatonra is alkalmazták. A német Neusiedler See a Zoltá fejedelem által a 10. században betelepített besenyő őrtelepre utal.
A 4. században állítólag Galerius császár kiszárítatta, de az csakhamar megtelt vízzel. A 14. században kisebb lehetett a jelenleginél. A közepe táján volt a legkeskenyebb, ahol vámot szedtek. Az a fertői monda, hogy több község elöntése által Giletus fraknói herceg korában jött volna létre, teljesen alaptalan. A tó gyakori áradása és apadása több oklevélben is nyomon kisérhető.
A tónak a 19. században történő kiszáradása volt a legnevezetesebb. 1855-ben vették észre, hogy a tó víze a rendes partjairól visszahúzódik. Eleinte igen lassan, majd szemmel láthatóan beljebb húzódott, míg 1866. júliusában teljesen eltűnt. A fennmaradt iszap annyira telítődött vízzel, hogy abban veszélyes volt járni. 1869-ig teljesen száraz volt a medre. Ezért azt felszántották és gazdasági épületek keletkeztek benne. A kiszáradás oka a nagy szárazság volt. A belé ömlő patakok vize is elapadt. A kiszáradás után belsejében sók keletkeztek. A szikpor különösen a keleti parton virágzott ki. A lakók összesöpörték és szappant készítettek belőle. A kiszáradás alatt a délibáb megjelent.
A trianoni békeszerződéssel vált határmenti tóvá |